A Tisza vize megérkezett Debrecenbe


A Keleti-főcsatornán és mintegy 15 kilométer csővezetéken, valamint a Tócó-patakon keresztül megérkezett a Tisza vize Debrecenbe: kedden a Vezér utcai víztározóból néhány üvegpalackot már Tisza-vízzel töltöttek meg a vízügyi szakemberek - jelentették be a november 28-i projektzáró rendezvényen.

Papp László Debrecen polgármestere történelminek nevezte a pillanatot, a Tisza vize ugyanis a város "hatalmas zöldfelületeinek hosszú távú fenntartása, megóvása szempontjából óriási jelentőségű".

A több mint 15,7 milliárd forintos európai uniós és hazai forrásból megvalósított Civaqua-Tócó projekt befejezésével megtörtént a Debrecen nyugati részén fekvő Tócó vízfolyás felelős szakaszának revitalizációja, új életre keltése.

A program folytatódik: a későbbiekben a Nagyerdő, majd az Erdőspusztákon lévő Fancsikai-tavak és a Vekeri-tó vízpótlása oldódik meg - jelezte a polgármester hozzátéve, hogy minden vízügyi beruházást jóléti fejlesztésekkel - parkokkal, fákkal, újabb vízfelületekkel - egészít ki a város.

Balázs Ákos alpolgármester azt mondta, a Civaqua programmal fél évszázados álma valósult meg a debrecenieknek. Debrecent - ahol a Nagyerdő az ország első védett területe - a természetvédelem őrvárosának nevezte, s elmondta, további faültetésekkel, véderdőkkel, a Tócó mellett zöld folyosó kialakításával "zöldítik" a várost.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója megjegyezte: a Tisza vize megérkezésével már nem igaz a vízügyesek között korábban sokat idézett mondás, miszerint "Debrecen érdekes nagyvárosa Európának, nincs benne víz".

Immár van víz, és lesz is, aminek érdekében bővítik a Keleti-főcsatorna vízszállító kapacitását, a Civaqua-program folytatása mellett pedig a Dél-Nyírség vízpótlási fejlesztése is napirendben van- vázolta a jövőt a főigazgató.

Szegi Attila, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) műszaki titkára elmondta: a mostani, 15,748 milliárdos beruházás keretében megtörtént a rendszer vízellátását a Keleti-főcsatornából biztosító HTVR szivattyútelep felújítása, csaknem 13 kilométer hosszúságban pedig egyméteres átmérőjű nyomócsővezeték kiépítése. A Keleti-főcsatorna vize ezen az új nyomóvezetéken keresztül jut el a szivattyúteleptől a szintén a projekt keretében megépült háromezer köbméter térfogatú kiegyenlítő tározóhoz, amelyet a térségi magas ponton alakítottak ki Bodaszőlő közelében. A beruházás legnagyobb kihívását ez jelentette: a Keleti-főcsatorna és a kiegyenlítő tározó közötti szintkülönbség ugyanis 63 méter. Mindeközben a szivattyú az 1 méter átmérőjű nyomóvezetéken egy időben 10 ezer köbméter vizet mozgat meg, hiszen a cső folyamatosan vízzel telített - ismertette a részleteket.

Hozzátette: a kiegyenlítő tározó feladata kettős: egyrészt a Civaqua-rendszer belső vízkészlet-gazdálkodásában van jelentős szerepe, másrészt a dinamikus hatások kiegyenlítésére szolgál, vagyis a nyomás alatt érkező víz itt nyugalmi állapotba kerül, mielőtt a gravitáció segítségével tovább engedik a Tócó irányába. Utóbbi feladathoz ugyancsak a projekt keretében épült meg két kilométer hosszú, 600 milliméter átmérőjű gravitációs vezeték.

A projekt fontos eleme volt a Tócó-völgyi felső vízellátó útvonal kiépítése, amelynek részeként a Tócó mentén 14 duzzasztó műtárgy és 4 fenéklépcső készült vízvisszatartás céljából - magyarázta a szakember.

A debreceni Vezér út térségében megépült egy 27 ezer köbméter térfogatú tározó. Ennek a létesítménynek az elsődleges funkciója, hogy jelentős csapadék esetén a Tócón érkező nagyobb vízhozamokat, belvízhullámokat visszatartsa, az alsóbb szakaszokat mentesítse. Mindemellett aszályos időszakban tartalék vízbázist jelent, valamint ökológiai, szociális és jóléti célokat is szolgál majd - fűzte hozzá.

Galéria

fotó: dehir.hu


Beszámolók a projektzáró rendezvényről:

www.dehir.hu
www.haon.hu
civishir.hu
rtl.hu



További cikkek