Új víztározó épül Debrecenben


A CIVAQUA-Tócó projekt keretében új tározót építenek Debrecenben, a Vezér úton, amelynek a kivitelezésébe tekinthettek be a sajtó képviselői egy szakmai bemutató keretében 2023. június 22-én.

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében, 15,748 milliárd forintos vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatásból zajlik a CIVAQUA program első ütemének megvalósítása Debrecenben. A „CIVAQUA-Tócó projekt, mint a Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer átalakítása, kibővítése” című, KEHOP-1.3.0-15-2021-00027 azonosítószámú projekt célja a Debrecentől nyugatra fekvő Tócó vízfolyás felső szakaszának revitalizációja, új életre keltése. A fejlesztés részeként egy csaknem 26 ezer köbméter térfogatú tározó épül Debrecenben, a Vezér út térségben – hangzott el egy sajtónyilvános eseményen Debrecenben. Debrecen és környéke vízhiányának mérséklésére, illetve a vizek térségben tartására irányuló törekvések évtizedekre nyúlnak vissza. Ennek egyik legjelentősebb állomása a Keleti-főcsatorna megépítése volt (átadása: 1956. július 14.), amely a Tisza vizét, ha nem is Debrecenbe, de elérhető közelségbe (18-20 km) hozta. Ennek a távolságnak a leküzdésére indult el a Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer (HTVR) kiépítése a ’70-es évek elején, de a beruházást gazdasági okok miatt a ’80-as években leállították. Az elmaradt műszaki beavatkozásokból fakadó hátrányok felszámolását célozza a CIVAQUA program. Ez egy olyan térségi fejlesztést jelent, amely egyszerre biztosítja a vízgazdálkodás és a természetvédelem igényeinek kielégítését.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő szerint évtizedes álom válik valóra azzal, hogy a Debrecen és környéke vízhiányának mérséklését, valamint a vizek térségben tartását célzó Civaqua-program végre a megvalósulás útjára lépett. A politikus reményét fejezte ki, hogy az új tározót a debreceniek megkedvelik, és sokan piknikeznek majd a partján.

Papp László Debrecen polgármestere a projekt előrehaladása kapcsán arról beszélt, hogy a 15 kilométeres vezetékszakaszt, amelyen majd a Tisza vize eljut a Tócó forrásvidékére, mostanra csaknem teljesen kiépítették. A szivattyútelepen már helyére emelték a szivattyút, és májusban elindult az úgynevezett magasponti víztározó építése is Bodaszőlő térségében. A Tócó mentén a víz visszatartásához szükséges 14 duzzasztóműtárgy és 4 fenéklépcső építése folyamatban van, már 10 helyszínen zajlanak a munkálatok. A polgármester köszönetét fejezte ki a tervezőknek azért, hogy a fejlesztési elemekre nem egyszerűen felszíni vízgazdálkodási szempontból tekintettek, hanem figyelembe vették, hogy például a víztározóknak jóléti célokat is kell szolgálniuk.

Balázs Ákos alpolgármester szerint Debrecen gazdaságfejlesztésében a BMW-beruházás jelenti a csúcsot, a természetvédelem terén pedig a Civaqua-program, amelynek későbbi szakaszában a Nagyerdőt és a Fancsikai tavakat is vízzel tudják ellátni.

A Vezér úton zajló munkálatokat ismertetve Szegi Attila a TIVIZIG műszaki titkára elmondta: a projekt keretében a Tócó mellett egy úgynevezett körtöltéses kialakítású tározó épül. A tározó területe 1,6 ha, a vízfelület kiterjedése 1,5 ha lesz. A tározótérfogat maximális értéke 25 755 m3, a vízmélység átlagosan másfél méter körül alakul. A tározó elsődleges funkciója, hogy jelentős csapadéktevékenység esetén a Tócón érkező nagyobb vízhozamokat, belvízhullámokat, amelyek az alsóbb szakaszokon gondot okoznának, visszatartsa. Mindemellett aszályos időszakban tartalék vízbázist jelent, valamint ökológiai, szociális és jóléti célokat is szolgál majd.

A Vezér úti tározóba a víz egy a Tócón megépülő duzzasztó műtárgynak köszönhetően, gravitációsan jut be, a szintén a projekt keretében megépülő beeresztő műtárgyon keresztül. Ez a tározó ÉK-i sarkán létesül. A tározó DK-i sarkán pedig egy vízleeresztő műtárgy készül, amelyen keresztül a tározó vizét a Tócóba vissza lehet engedni. A tározó kivitelezési munkái 2022-ben kezdődtek meg. A töltésnek a Vezér úttal párhuzamos, déli oldala nem készült még el, illetve hátra van még a tározó beeresztő és leeresztő műtárgyának kivitelezése.

A projektet a Széchenyi 2020 program keretében az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság konzorciuma valósítja meg, a Debreceni Önkormányzattal együttműködve. A kivitelező a hajdúszoboszlói AQUA-GENERAL Kft. A projekt fizikai befejezésének tervezett határideje: 2023. november 30.


Sajtóközlemény letöltése



További cikkek